EFOP-1.5.3-16-2017-00043

"Humán szolgáltatások fejlesztése Balmazújvárosban és térségében"

A pályázat keretében a következő rendezvények valósultak meg:

KRESZ- és Sportnap

Az egész napos rendezvény az Ebesi Polgárőr Egyesület, a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat Debreceni Állomásának bevonásával valósult meg.

A forgószínpad szerű helyszíneken a diákok- életkori sajátosságaiknak megfelelően- a következő feladatokon vehettek részt:

– kerékpáros KRESZ teszt kitöltése,

– kerékpáros közlekedési ismeret, online KRESZ teszt

– kerékpáros ügyességi feladatok

– rendvédelmi szervek feladatainak bemutatása, bemutatók

– közlekedésbiztonsági tájékoztató, 

– sporteszközök kipróbálása

– reggeli torna,

GYEREKNAP

A délutáni rendezvényen sokszínű és színes programok várták a gyermekek családokat. A színpadi programok előtt Falunéző kisvonat szállította a gyerekeket és a felnőtteket a településen. Bemutatkoztak az ebesi mazsorett művészeti csoportok, majd a Mini Pom-pom együttes interaktív gyermekműsorát nézhették meg, majd Kvíz vetélkedőn mérhették össze tudásukat kicsik és nagyok. A rendezvény ideje alatt kézműves játszóház, ugrálóvár, lufibohóc, arcfestés, meglepetés cukorkaeső várt mindenkit. 

FALUNAP- SZENT ISTVÁN NAPI SOKADALOM

Az egész napos rendezvény főzőversennyel vette kezdetét, ahol helyi és környékbeli lakosok mutathatták meg főzési tudományukat. Délben eredményhirdetéssel zárult a verseny, ahol az induló csapatok négy kategóriában – egytálételek, ínyencségek, pörköltek, levesek – részesülhettek oklevélben és tárgyjutalomban. 

A főzőverseny után, délben vették kezdetét a színpadi programok. A délután folyamán igyekeztünk minden korosztály szórakozási igényét kielégíteni: a fellépők között nóta előadó, hagyományőrző néptánc csoport, a mulatós pop képviselője, gyermekmese színházi előadás, a fiatalabb- és közép korosztálynak megfelelő pop zenei előadók is képviseltették magukat. A rendezvényt tűzzsonglőr produkció, tűzijáték, végül utcabál zárta. 

IDŐSEK NAPJA

A rendezvény 2019. október 1-jén, kedden, 14.00 órától került megrendezésre az Ebesi Alapszolgáltatási Központ és Bentlakásos Idősek Otthona 2019. szeptember 7-én átadott új épületében. A program az idősek szavalattal történő köszöntésével és Szabóné Karsai Mária polgármester asszony ünnepi beszédével vette kezdetét, majd a Benedek Elek Óvoda és Mini Bölcsőde óvodásai verses, zenés műsorral köszöntötték az időseket. A szépkorúak megajándékozása után  Heit Lóri és barátai zenekar színvonalas produkciója következett.  A jó hangulatban megtartott rendezvény megvendégeléssel és közös énekléssel, tánccal zárult. A rendezvény végén minden időskorú ajándékban részesült.

ÓÉV BÚCSÚZTATÓ SZILVESZTER

17.00 órakor kezdődő rendezvény a település központjában, a Széchenyi téren valósult meg. A polgármesteri köszöntő után a Bob Bon együttes műsorát láthatták az év utolsó napján a lakosok, majd tűzijáték zárta az estét. A résztvevők között ajándékutalványok kerültek kisorsolásra.

A rendezvény célja a kulturált szórakozás lehetőségének megteremtése mellett a közösségépítés volt.